20. rész - Hazug barátságok, és törött szívek
Skyler: Nem hiszem el, most már Alicet is elveszítettem. *szomorúan* És mindezt Jenny miatt, meg a két csicskája miatt, akiket biztos kihasznál, igaz egyiket sem kedvelem, de valahogy észhez kell térítenem őket, hogy Jenny csak bábként tekint rájuk. *idegesen* Celeste meg… hát, ő meg csak most jött, de már most utálom. *karba tett kézzel* Mit vennék a pénzből? Nem tudom, talán felgyújtatnám a régi javítóintézetemet. *nevet*
Jenny: Skyler érzi már a vesztét, ennek örülök, mert egymás után esett ki, az összes barátja, de most eljött az ő ideje. *gonosz mosoly* De az bosszantó, hogy öten voltunk, erre behozzák ide, ezt a nagyképű királykisasszonyt, aki próbál leutánozni, hát neki is mennie kell Skyler után. *bunkón* És akkor mi leszünk Katelynnel, és Shawnnal a végső három, és az a két idióta, biztos nyerni hagy, nem veszik észre, hogy a játékszereim, akik ha már egyszer nem kellenek… akkor eldobom őket. *kacsint* A pénzből mit vennék? Hát, magamra költeném ez egyértelmű, és vennék egy palotát, és bele költöznék. *mosoly*
Katelyn: Alice kiesett, hát picit sajnálom, de hát olyan gonosz volt. *sóhajt* Szóóóval, Jenny megígérte, hogy ő, én, és Shawn leszünk az utolsó három, és azt mondta, ha ő nyer, a pénz felét megkapom. *csillogó szemek* A pénzből vennék drága ruhákat, szájfényt, egy saját luxushajót, és sok-sok-sok rúzst, amit megosztanék Jennyvel. *mosoly* Annyira jó barátnőm, biztos sokra értékeli a stratégiai ötleteimet.
Jenny: Egy retikülben is több ész van, mint benne..
Katelyn: És biztos a legjobb barátnőm marad mindörökké. *mosoly*
Jenny: Kedvelem-e? Hát, csak ki akartam használni, és ez egy hazug barátság, de egész elviselhető… de attól még nem kedvelem. *erőltetett nevetés*
Katelyn: És még itt van Cel is, aki aranyos lány, biztos kedvel. *mosoly*
Jenny: Viszont, Celestevel barátkozik? Szét fogom őket szedni. *csikorgatja a fogait*
Katelyn: Skyler, aki még itt nem kedvel, de hátha megbocsát nekem, mert ki tudja, lehet csak Alice miatt nem szeretett.. *mosoly*
Skyler: Katelynnek akkora az esze, mint egy tyúknak, és ahogy viselkedik.. kiborító.
Shawn: Na, végre senki sem piszkál azzal, hogy kövér vagyok, ami nem is igaz, igaz? *mosoly* Az a baj, hogy itt senki sem nagy buli arc… kivéve Katelyn, ő jó fej. *nevet* Jenny még elmegy, bár kicsit gonosz, de hát a szövetségesem, és biztos kedvel is.. *mosoly*
Jenny: Shawn? Ó, az előbb azt mondtam, Katelyn talán elmegy, mint barát, de őt még ennyire sem kedvelem, előbb lesz Serena, vagy Skyler a barátom, mint Shawn.. *nevet*
Shawn: … és Celeste meg most jött, de nekem nem szimpatikus, kicsit gonosz, és Skyler.. ő meg elvette tőlem Lindát, Erickkel együtt. *idegesen* A pénzből meg egy óriási bulit csapnék. *Huhú*
Celeste: A többiek között kiéleződtek a harcok, 3: 1 az ellen van, jelenleg… de én beszállok a buliba, muszáj valahogy kijutnom innen, mi az, hogy Alice esett ki, helyettem? *idegesen* Mindegy, Jenny, Skyler, és Shawn vagy kik, már most nem kedvelnek, de Katelyn rám van ragadva egy kicsit, mint egy pióca, ezt ki fogom használni, majd őt használom fel arra, hogy kiszavazzanak. *mosoly* Hát nem vagyok lángelme? *nevet* Amíg itt vagyok pedig, legalább luxus körülmények között lehetnék, bár így is kapok egy csomó olyan dolgot, amit a másik négy szerencsétlen nem, de ez nem az, amit én megérdemlek. *nyávogva* A pénzből mit vennék? Semmit, hisz ki fogok esni. *Muhahaha*
A lakókocsiban.
Komornyikok: *pakolnak*
Celeste: Igen, vigyék innen azt a gusztustalan ágyat, és tegyék oda, azt. *mutatja* Nem te ostoba, a plazmaképernyős, 500 csatornával rendelkező, TV-t oda tedd. *mutatja* A magas sarkúimat is rendezzék el, de ne úgy! *idegesen*
Skyler: Mi ez a nagy felhajtás? *bejön, furán néz*
Jenny: A hercegnőcske, most pakol be magának… Mi az, hogy mi nem kapunk plazma TV-t, kényelmes ágyat, vagy komornyikokat?! *idegesen* Pedig én azt megérdemelném. *szomorúan*
Skyler: Nagyon megérdemled… ide figyelj Jenny, a legközelebbi próbát én zsebelem be, és elintézem, hogy az egód, ne legyen ekkora. *kacsint*
Jenny: Azt majd meglátjuk. *nevet* Igaz?
Shawn: Aha. *mosoly*
Skyler: Shawn, nem fogod fel, hogy kihasznál téged, hogy messzebbre jusson a játékba?
Shawn: Idefigyelj, elvetted tőlem a barátnőmet, és valószínűleg összeálltál Erickkel, hogy kitoljátok, és még Jenny a hazug, vagy én vagyok az ostoba? Hát, az te vagy. *szúrós szemmel*
Skyler: Neked tényleg záp az agyad. *bunkón* Meg nem is volt a barátnőd, és..
Shawn: Jenny, szólj rá! *idegesen*
Jenny: Inkább készítsd elő a fürdőmet, na hess! *parancsolóan*
Shawn: Még számolunk. *szúrós szemmel néz Skylerre, kimegy*
Skyler: Az rád fér, a WC pucolás után, irtó büdös lettél. *nevet, befogja az orrát*
Jenny: Pff… Hát amúgy, nem sikerült, tökéletes csicskát csinálnom belőle? *nevet* Bár gondolom megérted, hisz neked meg Alice, és Erick voltak a csicskáid..
Skyler: Én nem vagyok te, nekem tényleg a barátaim voltak, de ne feledd, te sem lehetsz mindig sérthetetlen. *bunkón, valaki megböki* Mi van? *megfordul* Ó… te..
Katelyn: Tyler..
Skyler: Skyler.
Katelyn: Akkor legyél Yler. *mosoly* Szóval, most, hogy Alice elment… nem akarsz kibékülni? Biztos csak miatta nem szerettél, de nem értem miért.. *szomorúan*
Skyler: Katelyn, mi sosem leszünk jóban, de inkább gondolkozz el azon, hogy, már ha van eszed, hogy Jenny csak kihasznál, és..
Katelyn: *ledöbben* Hogy mersz ilyet az én barátnőmről feltételezni? *minden egyes szó után megböki Skylert* Jennynek, és Shawnnak igaza volt, te egy nagy bunkó vagy. *idegesen*
Skyler: Miért nincs itt, egy normális ember sem..
Celeste: Magadra mondtad? Mert, nem vagy az. *nevet*
Skyler: Te inkább ne szállj bele a vitába, semmi közöd sincs hozzá. *bunkón*
Celeste: Ó, amúgy mondtam már, hogy Dex megcsalt Serenával, miután kiesett? Bizony. *nevet*
Skyler: NE HAZUDOZZ ITT ÖSSZE-VISSZA! *idegesen, pofon vágja* Ó, Dex. *sírva kiszalad*
Skyler: Ekkora egy *sípolás*-t! *idegesen*
Celeste: Skyler totálisan berágott rám, éljen. *ujjong*
Katelyn: Cel, milyen jól néz ki a hajad, adhatnál pár tippet, hisz barátnők vagyunk, igaz? *mosoly*
Celeste: *furán néz* Figyelj, alig beszéltünk eddig… ráadásul én utállak.
Katelyn: Én is kedvellek. *mosoly*
Celeste: *kopog Katelyn fejére* Igen, nincsenek otthon..
Komornyikok: *behoznak egy óriási tükröt*
Jenny: Egy tükröt is kapsz? Ráadásul ilyen nagyot? *ledöbben*
Celeste: Hát igen, a sztároknak kijár. *pózol*
Jenny: Az itteni tükrök, borzalmasak, használhatnám? *mosoly*
Celeste: *egy pillanatig néz maga elé, majd elkezd röhögni* Figyelj, én az utórengést vezettem, mindenkiről tudok mindent, engem nem tudsz megvezetni ezzel a benyalással, szóval ne fáraszd magad, és amúgy nem használhatod, az, az enyém. *kacsint* És mint mondtam, ha bele néznél, csak összetörne..
Jenny: *csúnyán néz, oda megy a tükörhöz, rádobja a fésűjét, amitől összetör* MAGUKNAK MEG KIFELÉ! *ordít*
Komornyikok: *sikítva kiszaladnak*
Celeste: Ezt meg mi a fenéért csináltad, te..
Jenny: Megérdemelted, én vagyok itt a díva. *mosoly*
Celeste: Én sokkal nagyobb díva vagyok, nálad. *idegesen*
Katelyn: Lányok béküljetek ki, és..
Celeste, és Jenny: NEM! *idegesen néznek Katelynre*
Celeste: Ezt még nagyon megkeserüli, senki sem szúrhat ki Celeste Amelia Foretteval. *idegesen*
Hajnali fél 5-kor.
Mindenki: *dudaszóra felébrednek*
Jenny: *törli a szemét* Mi a frászt akarnak tőlünk, ilyen korán? *ásít*
Katelyn: Nem tudom, de nem aludtam szépre magamat. *szomorúan*
Skyler: Mintha te bármikor is szép lennél..
Shawn: Nálad biztos az. *szúrós szemmel*
Celeste: *füldugó van a füleiben, horkol, közben csorog a nyála*
Jenny: Fúj.. *undorodva, oda megy Celeste ágyához, elkezdi rázni* KELJ MÁR FEL, NE CSAK MI SZENVEDJÜNK! *ordít*
Celeste: *felébred, kiveszi a füldugókat a füléből* Mondd, te normális vagy, miért ébresztesz fel ilyenkor? *bunkón*
Jenny: Talán mert, most lesz a próba, és..
Celeste: Akkor, jó. *mosoly, elfordul*
Jenny: Hé, a te bajod. *kacsint, elkezd öltözni*
Katelyn: Szegényke, nehogy kiessen. *kiveszi a füldugókat a füléből* LEÁRAZÁS!
Celeste: *csúnyán néz Katelynre* Hagyj már békén, és én nem veszek leértékelt holmikat. *kacsint*
Katelyn: Miért vagy ilyen gonosz? *szomorúan* Talán a szüleid nem foglalkoztak veled, és ezért lettél ilyen távolságtartó mindenkivel szemben?
Celeste: Te… ezt… honnan veszed?
Katelyn: A nővérem jós vagy mi, na mindegy, szóval…
Celeste: Igen, igaz, nem szeretnek annyira. *sírva megöleli* Jaj, a sminkem…
Katelyn: … a végén még lefolyik. *nevetnek* Gyere, nézzük meg mi a próba.
Celeste: De én nem akarok itt lenni, vissza akarok kerülni az utórengésbe és…
Katelyn: Inkább lennél itt egyedül itt, egy ijesztő lakókocsiban? Azta, de bátor vagy. *csodálkozik*
Celeste: *ijedten nyel egyet* Tudod, mit inkább menjünk. *mosoly, felöltözik, kimennek*
Jenny: *csúnyán néz utánuk*
Jenny: EZ MI VOLT?! *idegesen*
Celeste: Talán Katelyn még sem olyan idegesítő, egész kedves, de… attól még ki akarok esni. *mosoly* Jaj, csak 1 napja vagyok itt, de már érzem, hogy fogytam pár kilót. *sír*
A lakókocsik előtt.
Jenny: Ha, valami normális indokot nem tudtok kitalálni, hogy miért ébreszttetek fel minket ilyen korán, ráadásul még reggelizni sem reggelizhettünk, akkor..
Skyler: Az nem nevezhető ételnek. Bár neked jó lett volna, hisz neked most Kevin főz. *bunkón*
Shawn: Ne mondj ilyet, én bírom, nagyon jó kaja. *mosoly*
Celeste: Nem csodálom, olyan kövér vagy, hogy még az elefánt is eltörpül melletted. *nevet*
Shawn: Én nem is vagyok…
Caroline: *dudaszó* Na, akkor vágjunk bele. Azért ébresztettünk fel titeket, ma ilyen hamar, mert ma… az űrben utazhattok. *mosoly*
Mindenki: He? *furán néznek*
Vitória: De mielőtt, bármit is mondanánk a próbával kapcsolatban, kap mindenki egy-egy dobozt, ami az otthonra emlékeztethet titeket. *kacsint, oda dob mindenkinek egy-egy doboz*
Shawn: *kinyitja* Ez a bátyám pókja, Rexi, amit sosem kaphattam meg… EZ OLTÁRI! *ujjong*
Jenny: Egy pók?! *ijedten*
Shawn: Egy tarantula. *mosoly, a kezébe veszi* Simogasd meg, nem harap.
Jenny: Vidd innen. *ijedten, próbál hátrálni*
Katelyn: De jó neked Shawn. *mosoly* Vajon én mit kaptam? *kinyitja a dobozt* Ez egy kép rólam. *sikít*
Celeste: És rossz lett a kép, vagy miért sikítasz? *furán néz*
Katelyn: Ez a kép, még tavaly készült rólam, mikor indultam egy szépségversenyen, és én nyertem. *ugrál*
Jenny: Neked bubifrizurád volt?
Katelyn: Hát, igen, biztos ez miatt nyertem. *csillogó szemek*
Jenny: Aha.. *kinyitja a dobozt, elkezd sírni*
Katelyn: Te is fotót kaptál? *mosoly*
Shawn: Mi van rajta? *mosoly*
Jenny: Csak… egy percet kérek.
Jenny: Ez a kép… arról készült, mikor az egyetlen barátnőmmel, aki valaha volt, együtt játszottunk, kiskorunkban. De aztán jött Alex, és… ELVETTE TŐLEM! *idegesen* Ez a fotó arra emlékeztet, hogy senkiben sem bízhatok, csak is… MAGAMBAN! *idegesen*
Skyler: *kinyitja a dobozt* Ezt Dex küldte, egy nyaklánc. *csillogó szemek*
Jenny: Elég béna... Tuti, hogy lopta.
Celeste: Ja, látszik, hogy egy bűnözőtől van. *nevet*
Jenny: Javítóintézetes..
Celeste: Az mindegy, akkor is bűnöző. *kacsint*
Skyler: Tudjátok mit, forduljatok fel. *bunkón*
Katelyn: És te mit kaptál? *mosoly*
Celeste: Egy könyvet, amit még a szüleim vettek meg nekem, bár sosem olvastam el, mert nem tesz jót szememnek. *mosoly*
Katelyn: Látod, gondolnak rád néha. *mosoly*
Celeste: Fogjuk rá. *legyint, meglátja a fotót* De aranyos vagy azon a fotón. *csillogó szemek* Mármint..
Katelyn: Na, nem kell szégyenlősködni, tudom, hogy legbelül kedves vagy. *mosoly*
Jenny: *idegesen néz rájuk*
Vált a kép, egy óriási rakéta előtt.
Caroline: Ez a pörgő. *nevet* Be kell szállnotok, és az lesz a feladatotok, hogy kibírjatok egy éjszakát, bent. *oda dob mindenkinek egy-egy párnát* Ó, és mivel érvénybe lép a nulla gravitáció, ezért ne lepődjetek meg, ha lebegni fogtok. *nevet*
Skyler: Szkafandert nem kéne viselnünk? Hisz, ez az űrfilm és..
Caroline: Már bocsánat, de ez a te műsorod? Nem, ez a mi műsorunk, és mi döntjük el mi a menet. *bunkón*
Skyler: *pff*
Mindenki (kivéve Celeste): *beszállnak*
Celeste: Engem nem érdekel a próba, ha nem szállok be, akkor kiesek ugye? *mosoly*
Katelyn: Na, gyere. *mosoly, behúzza*
Vitória: *becsukja utánuk az ajtót, megnyom egy gombot, amitől a rakéta, egy óriási hullámvasúton száguld*
A rakétában, mindenki elkezd lebegni.
Shawn: Azta, szuperhős lettem. *ujjong*
Jenny: Abba tudnád hagyni egy percre a folytonos ujjongásaidat? *bunkón*
Shawn: Jenny, nyugi, nagyon feszült vagy. Igaz Rexi? *megpuszilja*
Jenny: *undorodva néz rá*
Skyler: Ez annyira gusztustalan. *hányást imitál*
Jenny: Mit utánzol? *idegesen*
Shawn: Nem tudjátok mi a jó, de mindegy, aludj jól Rexi. *mosoly, a párnájához köti*
|