4. rész – Kutatás egy kulcs után
Nick: *a mólón* Mi történt a legutóbbi részben? Az első barátságok és az első konfliktusok már kezdtek kialakulni a versenyzők között, valamint a vonzalom első jelei is megmutatkoztak, leginkább Anne és Tenet között, szegény Esportiv pedig próbálta felhívni magára Nina figyelmét, de kevés sikerrel. Tovább folytatódott Elanor és Daniella háborúja, Jason-t pedig annyira lekötötte a hírnév iránti vágy, hogy egyáltalán nem érdekelte a próba és elsőként lőtték ki a Masnis Medvék. A próba mindenkit síkideggé tett, főleg Berry-t és Norrison-t, akik között megromlott a viszony, Susi pedig láthatóan vonzódik Robert iránt. Végül a Harapós Harcsák ismét kiszavazásra kerültek és végül Jason volt a rövidet, húzta, viszont nem hiszem, hogy bárkinek is fog hiányozni. *bunkón* Vajon hogy fognak tovább alakulni ezek a viszonyok? Ismét a Harcsák veszítenek? Milyen elképesztően veszélyes feladatot ötöltem ki? *kacsint* Kiderül máris, a Totál Dráma Boney Island-ben!
Főcímdal.
Eleanor a WC-n: Elment a macskacsaj és az a magát sztárnak képzelő kalapos bunkó, ezért most már ÉN vagyok itt a sztár, a modell, a csoda! *büszkén, közben sminkeli magát* És nem, nem vagyok egoista. *nevet* Szóval, már csak Ms. Hájas seggűnek kell lefolyni a WC-n és akkor egész nyugodt lesz az itt létem, bár ezek a próbák… hogy merészelnek ilyen szörnyű saras feladatokra kényszeríteni engem? *letöröl egy könnycseppet* Viszont itt a vigaszdíjam. *gonosz mosoly, felmutat egy telefont* Elcsórtam Jason mobilját, ezért mostantól az enyém! *nagy mosollyal, fotózza magát* Kész is, mehet fel a facebookra, aztán a blogomra, aminek ez a címe: „Ha az itt látható csoda nem tetszik, akkor nem is vagy ember!” Igaz, én is hozhattam volna, de ez a Nick elkobozta, legalább a ruháimat behoztam a tudta nélkül. *nevet* BLOOGOCSKÁM, jövök! *őrülten fotózza magát*
Daniella a WC-n: Ez annyira nem igazságos, már kétszer egymás után veszítettünk. *idegesen* Szegény Jason, a mi kapcsolatunk nem következhetett be. *szomorúan* Legalább még Nina itt van, viszont a többiek folyton vitatkoznak egymással, Berry és Norrison is megzakkant, ahogy Esportiv is, Lindana mindig kioktat másokat, Todd sosincs velünk, Harp elég furcsa és Eleanor meg… *idegesen* Nem tudom, hogy mit képzel magáról, neki kellett volna már elsőként elhúznia innen, de ha így folytatja, megtanítom kesztyűbe dudálni! De a csapatszellem nagyon gyenge és ezek a veszekedések még inkább rontják a hangulatot, ezért valakinek össze kell tartani a csapatot, hogy ne veszítsünk újra. *tanácstalanul* Remélem, hallgatnak rám… Még Eleanor is. *karba tett kézzel*
Eleanor a WC-n: *őrült mosoly, ír a mobilon*
A Harapós Harcsák kunyhójában
Daniella: *bejön* Sziasztok. *kedvesen*
Mindenki (kivéve Nina): *unottan rá néz*
Nina: A köszönést még anyukám találta fel, képzeljétek, egyszer… *lelkesen*
Lindana: Hallgass már el, senki sem kíváncsi rád. *bunkón*
Daniella: Na jó, ide figyeljetek! *rá áll egy székre* Már csak kilencen vagyunk, két tagot már elveszítettünk, a másik csapat meg ott röhög rajtunk! *idegesen, a másik kunyhóból nevetés hallatszik át* És amit ti csináltok, az szánalmas! Hagyjuk abba a veszekedéseket, vegyünk erőt magunkon, toljuk oda magunkat a próbán, verjük le őket, röhögjük ki őket és miénk lesz a diadal! És nem csak egyszer, hanem mindig, ez egy erős csapat, ha megerőltetjük magunkat, szárnyalhatunk a csapatfeloszlatásig! Na, ki van velem? *mosoly*
Mindenki (kivéve Eleanor): *éljenez*
Nina: Ez gyönyörű volt. *megöleli*
Daniella: *mosoly, oda fordul Eleanor-hoz* Eleanor, mit szólsz? Ássuk el a csatabárdot. *mosoly*
Eleanor: *napszemüveg van a fején, az egyik kezével festi a lábkörmét, a másikkal ír valamit a mobilon* Blogot nyomok, nem érek rá a zagyvaságaidra. *legyint, rá néz Daniella-ra* Azta, alattad meg hogy marad egyben a szék? *röhögő görcs*
Daniella: *tikkel a szeme* Eddig tűrtem, fogjatok le! *idegesen, Nina és Lindana lefogják*
Eleanor: *lefotózza* És mehet is a dagi és ronda emberek képe közé. *tovább ír*
Daniella: Igazat mondtam, itt a csapatszellem a lényeg, de ha egyszer is veszítünk, te mész haza! *dühösen*
Eleanor: Ugyan már, a te egyedüli kis szavazatod fabatkát sem ér. *flegmán, legyint*
Lindana: Kivételesen egyet értek, nagyon idegesítő vagy.
Eleanor: Ó, na megszólalt a csaj, aki mindig lehangolt. Mosolyogtál már te valaha is? *gúnyosan*
Lindana: Nem tartozik rád és csak tudd, én is rád szavaznék. *el akar menni, de beleütközik Berry-be*
Berry: Szia. *kedvesen* Hogy vagy?
Lindana: Hagyj lógva. *bunkón, kimegy*
Lindana a WC-n: A szüleim küldtek ide, hogy ne legyek egész nap otthon és szerezzek barátokat, mint egy „normális” tinédzser. *idézőjelet mutat* Ezek sem normálisak, miért egy valóságshowba küldtek, ahol pont a barátságok elárulása a lényeg? Mindegy, most már itt vagyok, két idegesítővel kevesebben vagyunk, viszont az itt maradt tagok az agyamra mennek, ez a három csaj meg Berry pláne. *kirázza a hideg* De én fogok nyerni, most már végig játszom, ezt a nevetséges játékot. *gonoszan*
Daniella a WC-n: Ez a Lindana nagyon furcsa, nem bízok benne. *gyanúsan* Nem vagyunk jóban, de remélem igazat mondott, jól jönne egy szövetség a pláza hercegnő ellen. *mosoly*
Nina: Én veled vagyok bármiben, barátnőm. *mosoly*
Eleanor: De szánalmasok vagytok, ne előttem alkossatok egy szövetséget. *bosszúsan*
Harp: *oda siet* Én szívesen szövetkeznék veled! *lelkesen*
Eleanor: Harp, nem tudom mi a bajod, de…
Harp: Oda vagyok érted, szép vagy, csinos, okos, kedves és megmentettél, ez egy jel, hogy te vagy az aki talán igazi, melletted vagyok, bármiben. *mosoly*
Eleanor: *ördögi mosoly*
Eleanor a WC-n: Ez a kis pincsikutya velem akar lenni? Meg oda van értem? Mondjuk ezt meg is értem. *nevet* Nagyon bosszantó, de ha tényleg ennyire a kedvemben akar járni, egy csodás szövetségesem lesz a bigék ellen. *nevet, reszeli a körmét* A harc elkezdődött, Daniella. *fenyegetően* Jaj, ne, túlságosan lereszeltem a körmöm. *kétségbeesetten sikít*
Daniella: Nem érné meg Harp, inkább most a csapatösszetartás a csapat célja.
Harp: Nyugi, én veled is vagyok, jó ötleteid vannak. *mosoly*
Todd: *bejön* Lemaradtam valamiről?
A Masnis Medvék kunyhójában, csak Anne és Tamarah van bent.
Tamarah és Anne: *nevetnek*
Tamarah: El sem hiszem, hogy megtörtént veled. *letöröl egy könnycseppet* Nem értem, hogy nem lehettek eddig barátaid, nagyon jó fej csaj vagy. *kacsint*
Anne: *elpirul* Sosem jött össze igazán, de… veled… szóval… *szégyenlősen*
Tamarah: Nyugi csajszi, ne legyél ilyen bátortalan, mi már barátok vagyunk. *mosoly* Előtted nekem sem volt olyan sok, mivel ugye egyke vagyok, meg valamiért sosem bírtak…
Anne: Akkor jó. *megnyugszik* Várjunk, nem? Téged? *furán néz*
Tamarah: Mert kicsit fiús vagyok, mármint a stílusom és valahogy a lányok nem bírták, ezt nem bírták elviselni. *szomorúan elhúzza a száját* Na és mi van Tenet-tel?
Anne: Hé, ne válts témát, én meghallgatlak. *mosoly* Mi lenne?
Tamarah: Eddig tetszett nem? *furán néz*
Anne: Igen, tetszik, lehet, hogy én is neki, de még csak pár napja vagyunk itt és biztos, hogy az 1 millió dollár miatt jött, ahogy én is, nem akarom elrontani a játékát.
Tamarah: De buta vagy, biztos, hogy tetszel neki, nehogy lemondj róla. *forgatja a szemét* Legalább barátok vagytok?
Anne: Nem sokat beszéltünk, a fiúk tegnap végig elrángatták a próba előtt és után is, de örülök, hogy neki is vannak barátai. *mosoly*
Tamarah a WC-n: Anne kedves és okos lány, nagyon jól kijövök vele, nem gondoltam volna. *mosoly* Viszont nagyon félénk, ha nem vigyáz, valaki még elveszi Tenet-et és itt most Hilary-ra célzok. *furán néz* Valahogy az a csaj nem százas, túlságosan taktika bolond, már itt a játék elején ez még felesleges. Mindegy, a csapat egész jól teljesít, szóval remélem továbbra is ilyen jók leszünk. *mosoly* Igazából szégyellem Anne előtt, pedig én nem vagyok félős, de régebben a táborokban mindig én voltam a csapatkapitány és emiatt nem kedvelt senki, ha lesz valami, akkor próbálok udvariasan parancsot kiadni, nem akarom, hogy megharagudjanak rám, de azt sem, hogy veszítsünk, szóval… *vakarja a tarkóját* Viszont itt kell egy csapatkapitány, mert vannak olyanok, akik veszélyeztetik a csapat győzelmi esélyeit…
Susi és Brenda: *nevetve bejönnek*
Anne: Sziasztok. *kedvesen, közben leülnek a két lánnyal szemben lévő ágyra* Nahát, Susi visszafestetted a hajadat?
Susi: Aha, rájöttem, hogy jobban áll. *mosoly* Meg Ben miatt tiszta sár lett a rózsaszín haj, szóval, muszáj volt. *bunkón*
Brenda: Pedig jól állt. *mosoly* Épp rólatok beszéltünk, arra gondoltunk, hogy a csapatban…
Tamarah: … van egy gonosz? Én is ezen törtem a fejem, gondolom mindenki egyet ért, hogy Hilary-ra gondolunk.
Susi: Igen, elegem van abból a nőszemélyből, ráadásul az ilyenek mindig sokáig eljutnak, jobb lenne előbb lépni.
Brenda: *bólogat* Szóval, lehet, hogy korai ez a szövetség, de ha esetleg mi veszítenénk, akkor ugye mindenki Hilary-ra szavaz?
Susi: Én benne vagyok. *mosoly, pacsiznak*
Tamarah: Én remélem nem veszítünk, de én is benne vagyok. És te Anne?
Anne: Lányok, én nem tudom, nem adunk Hilary-nak egy esélyt? *kedvesen*
Tamarah: Anne, téged már az első nap fellökött és eddig te sem voltál oda érte. *felhúzza a szemöldökét*
Anne: Igen, de szerintem mindenki megérdemel egy második esélyt, nem vagyunk túl előítéletesek? Hisz, lehet, hogy nem annyira gonosz…
Susi: Szerintem nem éri meg, de te tudod, majd meglátod, hogy fog veled viselkedni, ha barátságot akarsz vele kötni.
Hilary: *végig hallgatózik, ledöbben*
Brenda a WC-n: Brendának eddig nem volt sok barátja, de Susi-val rögtön az elejétől kijön, jó, hogy kitaláltuk ezt a szövetséget. *mosoly* Vagyis… ne beszélj már magadról E/3 személyben. *idegesen, zavarodottan néz a kamerába* Nem, nem beszélek magamban, haha.. *erőltetetten* Témaváltás… témaváltás… ja, igen, szóval Tamarah és Anne is kedvesek, szerintem így négyen jók lennénk együtt, de remélem Anne nem lesz túl naiv Hilary-val szemben, mert valahogy túlságosan is ad mindenki szavára, nagyon befolyásolhatónak tűnik…
Hilary a WC-n: Ez a négy barátsághiányos csaj szövetkezik egymással, ráadásul ellenem? *idegesen* Nem félek tőlük, most, hogy ezt megtudtam, egy lépéssel előttük járok. *tikkel a szeme* Kellett nekem olyan bunkónak lennem, a fiúk között is van már egy-egy szövetség, meg a lányok között is, szóval itt vagyok egyedül Any-vel, akivel nem megyek sokra, mert lássuk be, nem túl okos… Viszont Anne… őt ki lehet szakítani ebből a szövetségből, és ha rajtam múlik, közte és Tenet között sem lesz semmi. *gonosz mosoly*
Any: *boldogan sétál a kunyhó felé*
Hilary: *meglátja, oda siet hozzá* Te meg hol voltál? Már órák óta kereslek, még nem adtad oda azt a nyakláncodat, amit kértem, nem lakkoztad ki a körmöm, ráadásul van egy fontos megbeszélnivalónk és… miért vagy ilyen boldog? *furán néz*
Any: Izé… nem Toddal voltam, hanem… öhm… jó vele voltam. *mosoly* Olyan kedves meg…
Hilary: És miről beszéltetek? *gyanúsan* Csak nem… van közöttetek valami? Megtiltom! *dühösen* Ne feled, hogy a szövetség szabályai szerint, nem lehet kapcsolatod az egyik ellenséggel.
Any: Nem öhm… arról beszéltünk, hogy milyen bénák voltak a próbán. *mosoly* Mi is az a béna? *halkan*
Any a WC-n: Hilary megbízható lány, örülök, hogy bevett… abba a közösségbe, vagy mibe. *kuncog* De kicsit félek is tőle, a szabályait betartom, de nem akarom elmondani neki, hogy Todd-al beszélgettem egy kicsit. *elpirul*
Hilary: Hmm… azt hiszem, hogy büszke vagyok rád. Hű, ilyet még sosem mondtam. *nevet* Akkor lépjünk ezen túl, a stréber, az egyke, a hercegnő és a gót utánzat szövetséget alakított ki ellenem, van tipped, hogy kit vegyünk még be a szövetségbe?
Any: Hű, vannak ilyen nevek is a csapatba? *meglepődik* És ezek mit jelentenek? *értetlenül* A gót visszafelé tóg, amihez ha hozzá teszünk egy „a” betűt, akkor tóga lesz, ami szörnyen ronda, ezért biztos az is csúnya lehet, igaz? *mosoly*
Hilary: *a homlokára csap* Na, látszik ki az ész a szövetségben. *el akar menni*
Any: Esetleg Jey vagy Doug? Ők irtó rendesek. *mosoly*
Hilary: Azok már ott vannak egymásnak, de ki tudja, majd megkérdezem. *legyint* Irány festeni a körmömet. *elhúzza*
Any a WC-n: Látszik, hogy ki az ész? *tátott szájjal* Jaj, most megint megdicsért engem, tényleg jó barátnők leszünk Hil-lel. *csillogó szemek*
Nick: *megafonnal* Figyelem versenyzők! Gyertek a McLean tóhoz, de azonnal! Fürdőruhát viszont ne hozzatok. *nevet*
Vált a kép, a két csapat az erdőben sétál.
Harp: *cipeli a hátán Eleanor-t* Hogy… hogy is ment ki a bokád? *lihegve*
Eleanor: *a hátán éppen SMS-t ír* Ne beszélj, hanem haladj! És hol van itt egy ostor? *idegesen*
Daniella: *dühösen nézi őket* Szóval, akkor benne vagy a szövetségben?
Lindana: Téged sem bírlak kisanyám, ne legyél elszállva magadtól, csak mert a többiek beveszik ezt a „jaj, legyen együtt a csapat és jussunk el a döntőig” marhaságot. *unottan*
Daniella: Nem ezt mondtam, csak szavazz együtt velem meg Ninával és…
Lindana: Azzal a bigével? Ah, még meggondolom. *legyint*
---
Hilary: Fi… figyelj… *erőltetett mosoly* Arra… arra gondoltam, hogy kibékülhetnénk, felesleges a vita és a csapatmunkára sincs jó hatással, nem igaz? *kínos nevetés*
Anne: Én is ezt akartam mondani, örülök, hogy kibékültünk, remélem minden így marad köztünk. *mosoly*
Hilary: I… igen, persze. *erőltetett mosoly*
Hilary a WC-n: *hányást imitál*
Susi: Anne, el ne hidd, hogy ez a bige ilyen kedves, csak át akar vágni, és ha már nem kellesz neki, ki szavaz a fenébe. *bunkón*
Hilary: Te meg mit szólsz bele? Inkább örülj, hogy még nem húztak a WC-n, te ápolatlan, festett hajú, gót-utánzat. *idegesen*
Ben: *röhögő görcs* Ebben igazad van, tényleg ronda vagy.
Susi: Igen? Vigyázz, a végén még a te elkényeztetett feneked fog a klotyón csücsülni, pont ott, ahová te és a kibírhatatlan személyiséged való. *idegesen* Te meg ne szólj bele Ben, miattad ment tönkre a hajam. *bunkón*
Anne: Nyugi lányok, béküljetek ki. *aggódóan*
Susi: Akkor is Anne, nem akarom, hogy átvágjon. *sóhajt*
Anne: Ne félj, rájönnék, ha csak ki akarna használni. *kacsint*
Any: *megböki Susit* Hű, szóval te vagy a tóga, ijesztő. *kirázza a hideg, újra megböki* Ez de jó. *ismét megböki*
Susi: Tóga? *furán néz, megint megböki* Hogyha még egyszer…
Robert: Szépségem, ne aggódj, te vagy itt a legcsinosabb, ne hallgass rájuk. *kacsint*
Susi: *elpirul*
Tamarah: *oda súgja* Csak nem tetszik?
Susi: Nem az esetem, de nagyon aranyos, hogy ennyire bókol, ki tudja… *súgja, nevetnek*
Hilary: *csúnyán néz Susi-ra*
Robert: Csak nem féltékeny vagy erre a tüneményre?
Susi: Tünemény? *még jobban elpirul*
Susi a WC-n: Na jó, nekem Robert eddig annyira nem jött be, mármint külsőleg, de a bókjait nagyon szeretem, még sosem bókolt így nekem senki, talán ha több időt töltünk együtt, ki alakul majd valami. *elpirul*
Hilary a WC-n: Ez nem mehet tovább, nem elég, hogy Tenet és Anne között van valami, még ezek is elkezdik, hát nem, amúgy is Susi idegesít a legjobban, hogy ilyen fenemód boldog, meg fogom leckéztetni. *mosoly*
A McLean tónál két babakocsi látható
Nick: Jó reggelt, versenyzők! Mint látjátok, a mai próba itt fog lezajlani, ami hasonlítani fog az első évadban szereplő próbához! A feladat az lesz, hogy felmentem a hegyre, onnan pedig mindkét csapatból leugrik egy-egy csapattag a 200 magas szirtről bele a tóba, ami hemzseg a medúzáktól, angolnáktól és a cápáktól. *nevet* Ha őket túlélitek, akkor keressetek kulcsokat a tó mélyén. Rengeteg található, de csak egyet hozhattok fel onnan. Utána beugrotok a babakocsiba, amit egy kijelölt csapattárs fog tolni, vissza a táborig. Ha ez meg van, a kulccsal ki kell nyitnotok a kunyhótok ajtaját. De figyelem, csak egy kulccsal lehet kinyitni csapatonként, szóval csak okosan válasszatok. *kacsint* Ha nem sikerül, akkor annyiszor kell próbálkoznotok, ahányszor csak tudtok, de ha valaki egyszer leugrik, csak akkor ugorhat megint, ha mindenki leugrott már egyszer és a tolónak mindig vissza kell hozni a csapattagot a tóhoz. Az a csapat, amelyiknek sikerül kinyitnia a kunyhóját, az csaphat egy bulit, a másik csapat büntetése nem csak egy fő elvesztése lesz, hanem az is, hogy ma a szabadég alatt aludhatnak. *röhög*
Any: Értem, de miért nem lehet fürdőruhát viselni? Úgy felvettem volna az enyémet. *csillogó szemek*
Eleanor: Ja, én is. *bunkón*
Todd és Harp: *csillogó szemekkel néznek Nick-re*
Nick: Ruhában fogtok leugrani és kész. Így is elment az idő a kis beszélgetéseitekkel. *forgatja a szemét*
Todd és Harp: *sírnak, bömbölve átölelik egymást*
Nick: Visszatérve a babakocsikra, egy főnek kell tolnia végig mindenkit az egész próbán, szóval bölcsen válasszátok ki a legerősebbet, amire fél percet kaptok. Mehet!
Todd: Norrison, nem akarsz menni? Jó erős vagy. *mosoly*
Norrison: Nem, annyira azért nem, de ha én következek, lesz egy tervem, hogy gyorsabban beérjünk a táborba. *mosoly*
Daniella: Én kicsit félek a magasban és a cápáktól is, szóval én me…
Esportiv: Nem! Én megyek! *hősiesen*
Esportiv a WC-n: Ha eddig nem vett észre Nina, most biztosan, én leszek a csapat hőse, aki véget vet a Medvék győzelmi sorozatának! *hősiesen*
Daniella: Jól van, menj te, mindent bele! *mosoly*
Nina: De bátor vagy. *mosoly* Én utoljára akkor voltam ilyen, mikor belekerültem egy tornádóba, tökre ijesztő volt, aztán a kutyámmal, Totóval egy különös helyre kerültünk, ami… várjunk az nem egy film volt? *gondolkodik*
Esportiv a WC-n: Legalább megdicsért, ez is valami. *mosoly*
Robert: Én vagyok a legerősebb, én megyek. *mosoly*
Doug: Szerintem erősebb vagyok nálad, sőt, inkább menjen Jey.
Jey: Ha akarjátok, akkor szívesen. *mosoly*
Hilary: Na nem, Susi megy. *oda löki a babakocsihoz*
Nick: Jól van, akkor mindenki, kivéve Susi és Esportiv, húzzon a sziklára! *mosoly* Ja, és a rózsaszín a Masnis Medvéké, a kék a Harapós Harcsáké.
Susi: *beszorul a feje a babakocsiba* Miért én? Így tuti vesztünk.
Hilary: Legalább megmutatod milyen hasznos vagy. *gúnyosan, elindul*
Ben: Hajrá! *röhög, ő is elindul*
Robert a WC-n: Ez a bige mindent elrontott, nem veszíthetünk! *idegesen* Nem bírnám ki a szabadban. *ijedten* De muszáj megjátszanom magam…
Robert: *segít Susi-nak kiszabadulnia* Nyugalom Susi, nem csak gyönyörű és okos vagy, hanem erős is, biztos vagyok, hogy végig tudod csinálni. *megcsókolja a kezét* Ha vége a próbának, elárulok valamit. *kacsint, elmegy*
Susi: *csillogó szemekkel néz utána*
Miután mindenki fáradtan felér a hegyre…
Nick: És… mehettek! *sípol*
Daniella: Szerintem, kezdjen a hercegnő. *mutat Eleanor-ra*
Eleanor: SOHA! Az én hajam nem lesz nedves. Te mész. *idegesen mutat Harp-ra, lelöki a hegyről*
Ben: Mindig a legerősebbek kezdjenek, én indulok. *nevet, leugrik*
A tóban, Harp-ot éppen angolnák rázzák meg, míg Ben sikeresen elúszik egy cápa elől, majd felkap egy kulcsot és kisiet a babakocsihoz.
Ben: *beül a babakocsiba* Gyerünk, indulj már. *idegesen*
Susi: Jól van már. *dühösen, elkezdi tolni* Neked meg mi bajod van?
Ben: Nem bírlak, ennyi, de ezt már a múltkor megtudtad, nem igaz? *nevet*
Susi: *magában beszél* És még Hilary-t találtam bosszantónak…
---
Harp: *beszáll a babakocsiba, kezében egy kulcs* Men… *megrázza egy angolna* jünk… *megrázza egy újabb, elájul*
Esportiv: Igen, a hős Esportiv learatja a diadalt. *ujjong, elkezdi tolni*
---
A táborban.
Ben: *megpróbálja kinyitni, de nem sikerül* A fenébe. *idegesen, belerúg az ajtóba, visszasiet a babakocsihoz* Haladjunk!
Susi: *grr, nehézkesen elkezdi tolni*
Esportiv: *ő is beér, kiveszi a kulcsot az ájult Harp kezéből, megpróbálja kinyitni* Nem jó. *sóhajt, visszasiet a babakocsihoz*
A tónál, éppen visszaér Susi és Ben.
Robert: Ki megy?
Cirip-cirip-cirip
Tenet: Anne, te benne vagy egy úszócsapatban, igaz? *mosoly*
Anne: *meglepődik* Te ezt honnan tudod?
Tamarah: Én mondtam el. *kuncog*
Anne a WC-n: Ezek a hátam mögött beszéltek rólam? *meglepődik*
Anne: De félek a cápák között úszni és…
Tenet: Ne félj menni fog, csak bízz magadban és sikerülni fog. *mosoly*
Anne: *mosoly* Szurkolj. *leugrik*
Tamarah és Tenet: *pacsiznak*
Visszaér Esportiv és Harp is.
Harp: *ájultan kiesik a kocsiból*
Eleanor: Erre sem vagy jó? *idegesen*
Daniella: Nina, mész? *mosoly*
Nina: Persze, még a dédnagymamám tanított meg úszni. *nevet, leugrik*
Anne: *sikeresen beugrik a babakocsiba, a kezében egy kulccsal* Hajrá Susi, menni fog! *mosoly*
Susi: Én… igyekszem… *fáradtan, elkezdi tolni*
Nina: *fuldoklik a vízben, kezében egy kulcs* Segítség… nem… nem tudok úszni! *kétségbeesetten*
Cápa: *megnyalja a szája szélét, elkezd úszni felé*
Esportiv: Nina! *ijedten, sietve elindul hozzá*
Nina: *elájul*
Daniella: Azt már nem! *idegesen, elkezdi kövekkel dobálni a cápát*
Cápa: *szomorúan fogja a fejét, elúszik*
Esportiv: *kimenti Ninát, beleülteti a babakocsiba, elkezdi tolni* Jól vagy? *aggódva*
Nina: *felébred, felköhögi a vizet* Igen, Daniella mentett meg, hálás vagyok neki. *mosoly*
Esportiv: *morcosan néz*
---
Egyikük kulcsa sem illik a zárba, ezért Esportiv és Susi fej-fej mellett indulnak vissza.
Esportiv: *elhúz Susi mellett*
Anne: Jaj, lehagynak. *szomorúan*
Susi: Ez mind Hilary hibája, látod, nem lehet bízni benne. *idegesen*
A tónál.
Daniella: Ők sem jártak sikerrel, Eleanor mész?
Eleanor: *pötyög a mobilon* Dehogyis, eszembe sem jutna és… *Daniella lelöki*
Harapós Harcsák: *furán néznek rá*
Daniella: Mi van? Ez már kijárt neki. *mosoly*
Eleanor: *idegesen felkap egy kulcsot, sietve elúszik egy medúza és egy angolna mellett* Ez nem igaz! *kiúszik a babakocsihoz, végig sétál az ájult Harp-on, ellöki Ninát, beleugrik a babakocsiba* Ugye jól vagy, édesem?
Esportiv: Én? *furán néz* Nekem más tetszik.
Eleanor: Nem hozzád beszéltem, hanem hozzá. *mutat a mobilra, bekapcsolja* Vízálló, ez az! *ujjong, elővesz egy tükröt, elkezd sikítani* A HAJAM!
Susi: *fáradtan visszaér*
Anne: Azért ügyes voltál. *mosoly*
Hilary: De lassú ez a Susi. *bunkón*
Tamarah: Te küldted őt, gondolkozhattál volna, mielőtt ártasz a csapatnak. *idegesen*
Hilary: Mit mondtál? *idegesen*
Tamarah: Én ugyan semmit, te vagy az, aki úgy fent hordja az orrát, akkor foglalkozz is magaddal. *leugrik*
Robert: Mi az Hilary, nem bírnak a lányok? Szegény kis szerencsétlen. *nevet*
Hilary: *leüti*
|