15. rész – Nemek közötti csata
Nick: *a mólón* Mi történt a legutóbbi részben? Any úgy döntött, hogy megbocsát Hilary-nak, aki eközben egyre jobban kezdett jóban lenni Brendával és Jey-el, viszont Doug egyre jobban megveti hajdani szerelmét. Robert és Ben között is kezd kialakulni egy konfliktus, mivel Robert-nek kezd elege lenni Ben állandó vitáiból, ezért kellett neki egy másik szövetséges, de senki nem volt rá vevő. A Harcsák között pedig érezhető egy szerelmi háromszög kialakulása, mivel a két barátnő, Lindana és Tamarah is oda van Berry-ért, még ha Tamarah nem is vallja be még magának sem. *nevet* Ezúttal a kínzás klasszikus játéka került terítékre, ahol a játékosoknak 10 másodpercig ki kellett bírniuk a veszélyes feladatokat. Voltak, akiknek sikerült, de a többség a gyengélkedőn kötött ki. *kacsint* Végül hála Daniellának a Harapós Harcsák aratták le a diadal örömeit, míg a Medvék valószínűleg Ben-t vagy Robert-et küldték volna haza, de belevittem egy kis csavart, így a Harcsáknak kellett haza küldeniük valakit a Medvék közül és Jey-re esett a választás, mivel neki volt a legnagyobb fizikai ereje. A rész végén pedig feloszlattam a csapatokat, valamit elrejtettem valahol az erdőben egy mentelmi szobrot, ma pedig megrendezzük a fiúk és a lányok csatáját, és valaki visszajön, aki összezavarja majd a dolgokat. *kacsint* Vajon ki tér vissza? Kiderül ma a Totál Dráma: Boney Island-ben!
Főcímdal.
A kiszavazás után, a Masnis Medvék kunyhójában.
Any: Nem hiszem el, hogy itt kell hagynunk a kunyhókat. *sír*
Hilary: Neked ezek az ágyak komolyan hiányozni fognak? *furán néz* Mondjuk hátha a Harcsáké jobbak. *mosoly, közben pakol* Igaz Brenda?
Brenda: Talán… *pakol*
Hilary: Figyelj, nekem is hiányzik Jey, sosem hittem volna, de egészen megkedveltem, viszont ez egy verseny, ne adhatjuk fel.
Brenda a WC-n: Nos ez már a top 11, szóval a top 10-be jutás a cél, de most külön lesznek a fiúk és a lányok… most nem szavazhatom ki Ben-t és Robert-et, ez nem fair. *idegesen* Jey úgy hiányzik, ő volt a legjobb barátom Susi óta. *sóhajt* Doug remélem meglesz egyedül kettejük ellen, én pedig Hilary-val meg a szöszivel, legszívesebben kiraknám a szövetségből, de ők négyen már biztos összeszoktak, hárman erősebbek leszünk. Asszem… Na mindegy, legalább újra láthatom Tamarah-t, ő nagyon hiányzott már. *mosoly* Legalább megszabadultam attól a két szemét, aljas…
Robert: *bejön* Jókor szakítanak szét minket, nem igaz? *rákacsint Hilary-ra*
Brenda: Hagyd őt békén, senkit sem érdekel a flörtölésed. *bunkón*
Robert: Ó, igen? Nem tudtam, mi már együtt járunk. *megcsókolja Hilary-t*
Any és Brenda: *ledöbben*
Doug: Akkor jól láttam tegnap, ti tényleg összejöttetek? *idegesen* Bár gondoltam, ti egymásnak vagytok teremtve.
Hilary: *Robert megszólalna, de befogja a száját* Te voltál az, aki annyiszor visszautasított már, pedig rengetegszer bocsánatot kértem, szóval nem értem, hogy mi közöd hozzá. *bunkón*
Doug: Lehet, de pont vele kellett összejönnöd? Meg te árultál el, Robert te meg vigyázz, a végén még téged is megmérgez, és másra keni. *kacsint*
Hilary: Bunkó vagy és igen, vele. *kacsint* Menjünk lányok. *elmennek, majd Hilary visszafordul és csókot dob Robert-nek*
Hilary a WC-n: Fúj, el ne higgyétek, hogy ismét összejöttem vele, elég volt vele már egy kapcsolat. *forgatja a szemét* Mármint, mi?! Most járok vele először. *kínos mosoly* Én… még mindig szeretem valahol Doug-ot, nehéz ezt megjátszanom, de most már ismét a játékra koncentrálok, nem az érzéseimre, Robert-en bosszút fogok állni, mindenért, amit velem tett! *idegesen* És az a legjobb módszer, ha ezúttal én fogom elrabolni a szívét, és a végén összetöröm. *gonosz mosoly* Bármit is akart Jey csinálni…
Doug a WC-n: … soha többet nem fogok vele összejönni. *idegesen* Jey úgy hiányzik már most. *sóhajt* Ő mindig mellettem volt, ahogy Brenda is, de ő meg most jóban van az árulóval, de nem érdekel most Hilary, Robert-en fogok bosszút állni, egyedül is menni fog segítség nélkül. *mosoly* De hogy hogyan… *vakarja a tarkóját*
Robert a WC-n: Hilary újra az enyém, ez az. *csillogó szemek* Mármint… nem szerettem bele. *idegesen* Jó… talán… egy kicsit. Mindegy, ő nem csak tökéletes partner, de tökéletes szövetséges is, bár már amúgy is az volt részben, de így sokkal jobb. *kacsint* Végre az a benga is kiesett, már csak a bagoly meg a szőke liba maradt aki idegesít, de mivel átkerültek a lányokhoz, ideje a fiúkat puhítani, hisz csak négyen vagyunk. Ben velem van ugye, de ő nem ér sokat, amilyen kezelhetetlen. *forgatja a szemét* Ezért szövetkeznem kell Berry-vel is, nem tűnik túl okosnak, de az sem lesz elég, tutira akarok menni, ezért Doug-gal is valamennyire ki kell békülnöm, nem lesz könnyű. *sóhajt*
Robert: Na mizu kisöcsi, hiányzik a haverod? *megjátszott szomorúság*
Doug: *furán néz* Most ugye ez csak valami vicc? Ki nem békülök veled, ha erre hajtasz. *nevet*
Robert: Én csak sajnállak, hogy nincs se Hilary, se Jey, se Brenda, se senki, egyedül vagy, ráadásul ismét egy csapatban vagyunk, szóval jobb, ha a testvérek összetartanak, nem? *kacsint*
Doug: Én veled aztán nem szövetkezek, egyedül is megvagyok és kiraklak kettőtöket a fenébe. *mosoly*
Robert: Nem hinném, hisz csak négyen leszünk, abból nem hinném, ha ketten ellened vannak, ráadásul Berry nem tűnik okosnak, nem tudnád ellenem manipulálni. *kacsint*
Doug: Most akkor azt mondod semmi esélyem egyedül? Hát nagyon tévedsz. *bunkón*
Robert: Nem a szent a békét ajánlom fel, csak amíg együtt vagyunk fiúk a lányok ellen, addig társulhatnánk, nem jó, ha mindig csak marakodunk, nem?
Doug: Még átgondolom. *kimegy*
Doug a WC-n: Ne higgyétek, hogy tényleg ki fogok békülni vele, de igaza van, akármennyire is utálom kimondani, ha nem paktálok le vele, akkor ki fog szavazni Ben-nel, szóval egyelőre megfogom játszani a haverkodást, de ennek ára lesz, és azt hiszem meg van, hogy fogok lépésről lépésre bosszút állni rajta. *gonosz mosoly*
A Harapós Harcsák kunyhójában.
Berry: Na akkor én megyek. *bepakol*
Lindana: *épp bejön* Öhm… szia, hát… jó volt ez a két hét veled. *mosoly*
Berry: Örülök neki, de meg leszel egyedül is, hidd el. *bunkón*
Lindana: Most miért vagy ilyen? *idegesen* Elismerem, gonosz voltam veled, de megbántam, sajnálom.
Berry: Ehhez… kicsit már késő, már akartam veled beszélni erről és arra jutottam, hogy…
Lindana: Nyugi, nem fogom erőltetni, de tudd, hogy én… mégis… járnék veled. *elpirul*
Berry: *ledöbben* Tényleg? *elvörösödik* Sajnálom, de én most élnék a múltkori lehetőséggel, legyünk csak barátok. *kioson*
Lindana a WC-n: Lehet, hogy igazuk van? *szomorúan* Lehet ez a karma, amiért olyan bunkó voltam mindenkivel eddig? Vagy… netán már más tetszik neki? Hisz eddig nem csak a barátom akart lenni… ah, totál összezavarodtam, de legalább nem utál. *mosoly*
Eleanor a WC-n: Lehet itt sokan hülyének néznek *sminkel közben* de nekem leesett a tantusz, Tamarah elcsábítja Berry-t, amivel már nem csak ez a két *sípolás* veszi el tőlem a legjobb barátnőmet, hanem az a tahó kis *sípolás* is, de nem fognak összejönni, azt garantálom. *idegesesen széttöri a szemceruzáját* Áú, egy szálka! Mindegy, legalább kikerült végre a csapatból, most ide jön az a három másik bige, oltári. *forgatja a szemét* Egyelőre még kellenek Danielláék, így négyen előnyben leszünk hármuk ellen. *kacsint* És ha ennek vége, akkor Robert talán összejönne velem, olyan helyes és… nem, nem, dehogyis az. *kínos mosoly*
Tamarah: *utoléri Berry-t* Szia, bocsi, hogy késtem, csak el akartam búcsúzni tőled. *mosoly*
Berry: Elbúcsúzni? Nem is estem még ki. *nevet*
Tamarah: Nem úgy értettem. *vállba bokszolja*
Berry: Na mindegy, gondoltam, hogy hiányozni fogok, azért szólj, ha kell valaki, aki megment. *nevet* Bár szerintem rád nem kell vigyázni.
Tamarah: Nem is kell, megvagyok én egyedül. *büszkén felemelt fejjel* Eltértünk a tárgytól. *kínos mosoly* Csak azt akartam mondani, hogy most a fiúkkal leszel együtt, azt tanácsolom, hogy vigyázz Robert-el, meg a bunkó barátjával Ben-el, azok képesek élve felfalni, velem is gonoszak voltak, miattuk kerültem át a másik csapatba. *idegesen*
Berry: De végül jó, hogy átkerültél, nem? *kacsint* Amúgy ne félj, miért aggódsz ennyire?
Tamarah: Mondhatni. *mosoly* Mert te jószívű vagy és könnyen befolyásolhatnak.
Berry: Annyira azért nem, de köszi, hogy figyelmeztettél, sok sikert továbbra is a játékba Tam, most már nem kell segítened Lindanával, elrendezem majd valahogy. *mosoly, elmegy*
Tamarah a WC-n: Lehet túl sokat képzeltem bele a szavaiba? *furán néz* Tam-nak hívott. *csillogó szemek, furán néz, megpofozza magát* Nem pasizni jöttem, ráadásul ő az egyik legjobb barátnőm kiszemeltje, nem vehetem el, ráadásul Berry is oda van érte, ahogy eddig is. *idegesen, sóhajt* Azzal a két tahóval remélem tényleg meglesz, én meg Hilary-val, megint visszakapom, ez csodás. *forgatja a szemét* De négyünk ellen nincs esélye, és végre visszakapom Brendát is. *mosoly*
Berry a WC-n: Nem tudom, mintha Tamarah kicsit fura lenne, az egész beszélgetés valahogy… vagy esetleg csak nekem tűnik annak? *gondolkodik* Na mindegy, hallottam, hogy a skacok mennyit veszekednek, még néha többet, mint a lányok, de remélem, szerzek új barátokat, nagyon magányos vagyok. *szomorúan*
Berry: *bemegy* Sziaszt…
Doug: Álljunk csak meg, miért vetted a csokimat? Azért hagytam az ágyon, hogy később megegyem! *idegesen*
Ben: És ez érdekel valakit? Megettem, azt csinálok amit csak akarok. *nevet*
Doug: Vigyázz Ben, a végén még mehetsz Jey után. *gonosz mosoly*
Ben: Azt nem hiszem, hogy Robert-el simán kiszavazunk. *kacsint*
Robert: Ben, nyughass már! *idegesen*
Doug: Látod, még Robert-et is kezded már bosszantani, jobb lenne, ha önként feladnád a játékot.
Berry: *furán néz* Zavarok?
Ben és Doug: *vicsorogva néznek egymásra*
Robert: *lenézően néz rájuk, meglátja Berry-t oda szalad hozzá* Üdv a kunyhónkban, nagyszerűen fogod itt érezni magad. *mosoly, erősen megrázza a kezét*
Berry: Legalább valaki kedvesen üdvözöl. *mosoly* Velük mi van?
Robert: Csak egy kis nézeteltérés. *legyint* Örülök, hogy itt vagy, hidd el megleszünk, mint egy nagy család. *mosoly* Sok jót hallottam rólad.
Berry: Tényleg? *csodálkozik* Rólad Tamarah csak rosszat mondott.
Robert: *csikorgatja a fogait* Ugyan, az óta már megváltoztam, remélem jóban leszünk. *mosoly*
Berry: Jól van, köszi. *nevet, rá néz Doug-ra és Ben-re* Császtok!
Ben és Doug: Helló. *unottan*
Ben a WC-n: Elegem van Robert-ből, most már az öccsével és ezzel a cowboy-al is elkezd lespannolni? *idegesen* Doug meg még rosszabb, mióta elment Jey, folyton belém köt, nem tehetek róla, hogy a Harcsák kiszavazták őt. *röhögő görcs* Na mindegy, Robert remélem még mellettem áll, és akkor megszabadulunk Doug-tól, az agyamra megy, mondjuk remélem Robert nem árul el Hilary miatt. *forgatja a szemét*
A mosdóban.
Hilary: Miért is vagyunk itt a cuccainkkal ebben a helyiségben? Undorító, tuti megfertőztem a ruháimat. *undorodva*
Any: Jaj, betegek lesznek a ruháid? *csodálkozik* Vajon itt kapható gyógyszer?
Brenda: *fogja a fejét* Azért jöttünk ide, mert lehet, hogy hárman így együtt vagyunk, még ha nem is kedvellek téged… *rá néz Any-re*
Any: *kinyújtja a nyelvét*
Brenda: *forgatja a szemét* … de nem 100%-os a bizalom, szóval Hilary, mond el a titkodat.
Hilary: Milyen titkot? *ijedten*
Brenda: Ne nézz sötétnek, mint egyeseket. *rá néz ismét Any-re, aki a haját csavargatja* Összejöttél azzal, akit eddig utáltál, de miért? Miért akarsz ellene bosszút állni? És miért voltál vele eddig, vagyis miért nem szavaztál ellene és inkább vele, mint mondjuk Doug-gal?
Hilary: Ehhez semmi közötök, ez az én dolgom. Azért vagyok vele, hogy bosszút álljak rajta, igen, de nem fogok beléesni ismét. *mosoly, a szája elé teszi a kezét*
Brenda: Látod, megint kezded, amint elmondod a titkot, mehetünk, de addig nem, tudni akarom, hogy miért szakítottál Robert-el a műsor előtt, mert tuti jártatok és már ismered.
Hilary: Mi?! *ledöbben* Jó… elmondom, de ha tovább adjátok! *idegesen*
Brenda: Én nem fogom, bízhatsz bennem. *kacsint*
Any: Mi az a bizalom szó? *csodálkozik*
Hilary: *előveszi az egyik ruháját, letakarja a kamerát*
Hilary a WC-n: Senki sem tudhatja meg, senki! *idegesen*
A lányok kunyhójában.
Tamarah: *bejön*
Daniella: Hát te meg hol jártál, csajszi?
Tamarah: Csak figyelmeztettem Berry-t, hogy vigyázzon Robert-el, nem bízok benne.
Eleanor: Miért nem? Az a srác olyan helyes, jóképű és kedves is. *kuncog, mindenki furán néz rá* Mármint nem bukom rá!
Lindana: Mindegy, de hogy-hogy ennyit beszélsz vele mostanában? *gyanúsan*
Tamarah: Hát, barátok vagyunk, vagy mik, csak azért, meg mint mondtam, segítek nektek. *bólogat*
Eleanor: Aha, persze. *nevet, Tamarah elhúzza* Ne rángasd a karom, mi az?
Tamarah: Kérlek, ne mondj ilyeneket, senki sem tudhatja meg! *idegesen*
Eleanor: Szóval te akkor… *lehalkítja a hangját* tényleg belezúgtál?
Tamarah: Attól tartok igen, de senkinek ne mondd el, főleg ne Lindanának, kérlek! *könyörgően*
Eleanor: Ne félj, nem árullak el, de ugye tudod, hogy ő nincs oda érted, és nem jöhetsz össze vele?
Tamarah: Tudom, tudom… *szomorúan*
Eleanor a WC-n: Igen, lassan már itt a végjáték, már csak 11-en vagyunk, szóval ideje aljasan játszani, nem úgy, mint eddig, bár eddig sem panaszkodhatok, mindig megúsztam a kiesést, hála csodás logikámnak és gyönyörű külsőmnek. *nevet* Szóval lehet a barátnőm Tamarah, de ha kiderül, hogy tényleg elárul engem vagy Berry vagy a két csaj miatt, akkor lesz valami, amivel sakkban tarthatom, hisz a pénz fontosabb, mint a barátok. *gonosz mosoly*
Lindana: Mi ez a kupaktanács? *furán néz* Mostanában kezdetek minket hanyagolni…
Eleanor: Csak arról beszéltünk, hogy reméljük továbbra is összetartunk, mi így négyen és akkor eljutunk a top 4-be, ugye csajok? *mosoly*
Daniella: Én továbbra is megbízom bennetek, remélem benned sem fogok csalódni Eleanor, szóval igen. *kacsint, pacsiznak*
Daniella a WC-n: Benne sosem fogok megbízni. *idegesen*
Hilary: *kinyitja az ajtót* Fúj, ezek az ágyak még rosszabbak, mint nálunk. *undorodva*
Any és Brenda: *bejönnek* Sziasztok!
Síri csönd.
Any: Hű, ez nagyon jó, már csak a kísérteties hang hiányzik és akkor ez egy horrorfilm lenne. *nevet*
Brenda: Te és a horrorfilmek? *röhögő görcs*
Any: Igenis szeretem őket! *idegesen* Jó, igazából csak az előzeteseket nézem meg, a filmeket sosem merem megnézni, az egyik előzetesen majdnem bepisiltem! … De csak majdnem! *mosoly*
Brenda: *furán néz* És mi volt a címe?
Any: Egy boltkóros naplója.
Brenda: Annak az előzetesét én is láttam, de az nem is horrorfilm. *fogja a fejét*
Any: De igen, láttad, hogy az a csaj mennyi ruhát és cipőt vesz? Hátborzongató az a pénzpocsékolás. *kirázza a hideg*
Brenda a WC-n: És ezzel Any szerintem megkaphatná az év legidiótább versenyzőjének a díját, ilyentől hogy lehet megijedni? *nevet, berepül az előző részből látott sirály, rászáll a fejére* ÁÁ, SZEDJÉK LE, SZEDJÉK LE! *őrülten sikít, elájul és beleesik a WC-be*
Hilary a WC-n: Any a legjobb barátnőm, de néha tényleg túl buta. *forgatja a szemét, mocorgást hall* Öhm… van itt falaki? *feláll, Brenda próbál kimászni a WC-ből* EGY WC SZÖRNY! *hozzá vágja a pumpát, amitől Brenda visszaesik, sikítva kiszalad*
Daniella: Őő… helló. Hol voltatok eddig?
Any: Csak Hil elmesélt egy nagyon izgi, ám szomorú történetet és…
Brenda: *fellöki Any-t* Csak ettünk. *mosoly*
Hilary: *megkönnyebbülten megtörli a homlokát* Na mindegy, én kipakolok. *oda megy Felina volt ágyához, elkezd kipakolni*
Any: Én meg jövök akkor föléd LTB-m. *mosoly, elkezd kipakolni*
Brenda: Én meg… nem tudom… *meglátja Tamarah-t* TAMARAH!
Tamarah: BRENDA! *sikítva átölelik egymást* Úgy hiányoztál!
Eleanor: Ti meg mikor lettetek ilyen jóban? *idegesen*
Tamarah: Még mielőtt átkerültem volna ide, akkor lettünk barátnők. *mosoly* Brenda, bemutatom Eleanor-t, az egyik barátnőmet!
Brenda: Szia. *mosoly, nyújtja a kezét*
Eleanor: *jól végig méri Brendát* Fúj, a kezed tele van bacilusokkal. *elővesz egy rovarirtót, lefújja vele Brendát*
Brenda: *köhög* Ez meg miért csináltad? *idegesen*
Eleanor a WC-n: Most felbukkant még valaki, aki le akarja nyúlni tőlem Tamarah-t, ez mi már?! *idegesen*
Brenda a WC-n: Ezt a lányt már most nem kedvelem. *bunkón*
Tamarah: Nyugi, biztos csak félreértés volt. *közéjük áll*
Hilary: Jaj, de hiányzott a te mindenkihez kedves vagyok hozzáállásod, drága Tamarah. *gonoszan*
Tamarah: Te is hiányoztál, de ne aggódj, nem kell sokáig eltűrnöd, megfizetsz még Susi és Anne miatt. *kacsint*
Hilary: Ahhoz nem csak nekem van közöm, de utálj csak, még megjárod. *gonoszan néznek egymásra*
Tamarah: Azt se értem, hogy Brenda hogy tudott jóban lenni veled, megbocsáthatatlan, amit tettél… *idegesen*
Brenda: Nem muszáj neked megbocsátanod, de én megtettem, nem akarok veled sem haragban lenni. *mosoly*
Tamarah: Miatta nem is leszünk. *mosoly, megölelik egymást*
Daniella: Te most komolyan féltékeny vagy rájuk? *furán néz Eleanor-ra*
Eleanor: Te nem vagy? *oda megy hozzá* Egyszerre csak felbukkan és elragadja tőlünk. *idegesen*
Daniella: Túlzásba viszed. *legyint*
Hilary: *undorodva néz Tamarah-ra, meglátja Lindanát* Jé, ki van itt? *nevet* Csak nem az aki egy tál mócsingot kapott a fejére?
Lindana: *chipset eszik* Nem törődök vele, nem törődök vele…
Hilary: Most meg magadban beszélsz? *furán néz* És vigyázz azzal, a végén még elhízol, így is kövér vagy és… *Lindana fejbe dobja a chipsszel* A ruhám! *sikít, megszagolja* Ez hagymás volt? Fúj. *undorodva*
Lindana: Ez volt a bosszúm, még tartoztam neked ezzel. *kacsint*
Hilary: Ezt még megbánod. *idegesen*
Any: Hmm… ez fura, nem találom a táskámban az ajándékokat, amiket nem adtam oda.
Hilary: *furán néz* Mit adtál volna?
Any: Az ékszereimet, mindig azokat kérted kölcsön, nem? *mosoly* Meg Doug-gal sütöttem neked egy kis sütit, de az sincs meg.
Hilary: Doug-gal? Ja igen, mindegy. *legyint* Az ékszerek pedig nem kellettek, csak… öhm…
Any: Hil, ne szégyelld, hogy szegény vagy, megértelek. *mosoly*
Hilary: Ne mondj ilyet! *idegesen, fellöki*
Lindana: De szánalmasak vagytok, inkább aludjunk, hogy holnap jól teljesítsünk a próbán. *bunkón*
Eleanor: Igen, nehogy valaki kiröppenjen véletlenül. *sunyin néz Brendára, aki Tamarah-val beszélget* Titeket nem is zavar?
Daniella: Nem, hadd legyenek jóban.
Lindana: Nem, de ha így folytatod, akkor az egyetlen embert, aki teljesen melletted áll, azt is elveszíted. *kacsint*
Eleanor: Majd meglátjuk…
Másnap reggel, valahol az erdőben.
Lindana: *felébred* Áú, de fáj a fejem, ez nem egy párna. *körül néz* És mit keresünk az erdő közepén? Ráadásul felöltözve? *ijedten*
Eleanor: Anyuci, még aludni akarok. *álmában beszél, csorog a nyála*
Lindana: KELJETEK MÁR FEL! *ordít*
Mindenki: *ijedten felébred*
Doug: Hol vagyunk?
Hilary: *Doug-on fekszik* Én pedig mit keresek rajtad? *ijedten, feláll, elmegy*
Doug: Most végig sétáltál a hasamon. *fájdalmasan*
Ben: Legalább ennyit kapsz az élettőt, ha már igazi szerelmet nem. *nevet*
Robert: Ben, nyugi. *forgatja a szemét, segít felkelni Doug-nak*
Ben: Te most lespannolsz, EZZEL? Hisz ki nem állhatjátok egymást. *idegesen*
Robert: Ahogy kezdesz mostanában viselkedni, még nálad is jobb, mi bajod lett? *idegesen*
Ben: Az, hogy hanyagolsz először Nina miatt, aztán Hilary miatt, most meg Doug miatt, ennyit ér a barátságunk és a szövetségünk? *idegesen*
Robert: Ben, ne félj, csak be akarom venni Doug-ot a szövetségbe, aztán Berry-t is és akkor nem mi repülünk. *kacsint*
Nick: *hangosbemondón* Jó reggelt versenyzők! Mint ahogy tegnap is bejelentettem, ma egy különleges nap vár rátok: A fiúk fognak a lányok ellen küzdeni, és amelyik csapat nyer, azé a sérthetetlenség, a másik pedig ismét egy fővel kevesebben lesznek, holnaptól pedig mindenki a saját bőrét mentheti.
Berry: De ez nem ér, ők heten vannak, mi meg csak négyen! *idegesen*
Nick: Nem a létszámtól fog függni a mai próba, sőt a kevesebb ember inkább előnyt fog jelenteni. *nevet* Szóval három csapatból fog állni a mai próba: Elsőnek végig kell mennetek az ördög hídján, ahol Séf Christina fog hátráltatni titeket, utána egy-egy csónakkal végig kell eveznetek az óriás polip taván és végül elértek egy várhoz, ahol egy bajba jutott hercegnőt kell megmentenetek. Aki először lehozza a várból, annak a csapata nyer.
Doug: Ezt a próbát honnan szedted? Dóra a felfedezőből?
Any: Imádom azt a mesét. *tapsol* Kit kell megmentenünk? *mosoly*
Nick: Örülök, hogy rákérdeztél Any. A hercegnő egy régi, kiesett játékos, őt kell megmentenetek, az utórengésben választották ki, hogy ki legyen az és persze nem csak egy próba erejéig tér vissza. *mosoly*
Mindenki: MICSODA? DE HÁT EZ IGAZSÁGTALAN! *idegesen*
Robert a WC-n: Mi a *hosszú sípolás*?
Nick: Tudom. *nevet* És… indulás. *trombitál a hangosbemondóba*
Brenda: Remélem Susi vagy Jey tér vissza. *csillogó szemek*
Tamarah: Én remélem Anne. *mosoly*
Hilary: Én meg remélem egyik csaj se…
Eleanor: Remélem nem Felina tér vissza, vagy Jason! *idegesen*
Hilary: Most hozzám szóltál? Bocsika, de hidegen hagy. *elindul*
Eleanor: Hogy mersz semmibe venni, ENGEM? *idegesen*
Lányok: Inkább menjünk! *elindulnak*
Berry: Rajta, gyertek.
Robert: Nem, menjenek előre, ha Séf Christina fog akadályozni minket, akkor gondolom a lányokat a nehezebb dolgokkal fogja hátráltatni és akkor mi kapjuk a könnyebbeket. *lassan elindul*
Berry: De okos vagy. *mosoly*
Ben: Nálad biztos az és ne parancsolgass. *bunkón, utána megy*
Berry: Ennek mi baja? *furán néz*
|