Felina: Két tahó. *bunkón* Nem csináltam vele semmit, de mivel társ műsorvezető vagyok, jogom van próbákat kitalálni és végre hajtani, Nick pedig most szabadságot vett ki, úgyhogy ma csak bennem gyönyörködhettek. *pózol* És ha még egyszer dögnek nevezed azt, aki miatt jobb kaját kaptok, hála nekem, te leszel a dög. *bunkón*
Nick villájában.
Nick: *felébred* Nem szólt az ébresztő? Hány óra van? *megpróbál felkelni, de látja, hogy a keze oda van bilincselve az ágyhoz, így nem tud felkelni* FELINAAAAAAA! *ordít*
Az étkezőben.
Felina: A mai napnak azt a briliáns nevet adtam, hogy Triplakarú Triatlon! Vagyis három kétfős csapat, három csapat és három kéz. Aki több próbát nyer meg, azé lesz a sérthetetlenség, vagyis ma ketten is védettek lehetnek, míg a többiek szabad prédák, valamint ezúttal egy NAGY jutalom vár a győztesekre. *kacsint* Az első próba egy evési próba lesz. Az egyik csapattag lefogja a másik kezét, miközben etetni fogja őt és az a csapat nyer, aminek az evője hamarabb fog végezni. Aki esetleg meghátrál, vagy kéri a bilincskulcsot, mert elegük van egymásból, szóljon, de akkor kizárom azt a csapatot. *mosoly* Tehát a csapatok: Any és Berry, Robert és Tamarah, Eleanor és Daniella.
Robert és Tamarah, Eleanor és Daniella: *gonoszan néznek egymásra* EZZEL?!
Any: Ez tök jó, örülök neki, hogy téged kaptalak. *mosoly, tapsol*
Tamarah: *furán néz Any-re*
Séf Christina: *minden csapat elé tesz egy-egy tálcát, Mr. Whiskers csettint egyet* Mit akar már megint?
Felina: Masszírozd meg és simogasd félóránként, gyorsabban, ha nem kapja meg ezeket, akkor sokszor idegbajos lesz. *forgatja a szemét* Oké, mindenki döntse el, hogy ki fog enni.
Séf Christina: Ehhez nem tudnak eléggé megfizetni… *elmegy*
Berry: Tudom, hogy te nem vagy egy nagy evőgép, de én igen, majd én bevállalom. *mosoly*
Any: Köszi, kedves vagy. *mosoly*
Robert: Mi az Tamarah, csak nem féltékeny vagy? Mert tudod… Mióta Lindana elment és téged megkapott Berry, gyanúsan jóban van Any-vel, gondolom, fáj, hogy mégsem vagy olyan értékes a szemében. *nevet*
Tamarah: *sóhajt* Csak barátok, nekem is volt itt fiú barátom… Mindegy is, te fogsz enni és ne gyere azzal a dumával, hogy a tested a templomod, mert én tutira nem eszek. *bunkón* Legalább valamire legyél hasznos a kavaráson kívül…
Robert: Felőlem, de csak féltékeny vagy, mert engem itt megbecsülnek. *kacsint*
Tamarah: Úgy, mint Hilary? Ő elég hamar ott hagyott egy nálad jobb pasiért, aki ráadásul pont a testvéred és… *Robert fellöki, ő is utána zuhan* Nyavalyás bilincs!
Daniella és Eleanor: TE FOGSZ ENNI! Mi? Miért én?
Eleanor: De neked mindegy, te így is kövér vagy. *pff*
Daniella: Neked is mindegy, mert te egy gebe vagy. *pff*
Daniella és Eleanor: MI VAN?!
Daniella: Jó, mindegy, bevállalom, egy barát elveszítése után már rosszabb nem lehet…
Felina: És… RAJTA! *sípol*
Any: *elkezdi gyorsan etetni Berry-t* Öhm… miért zöld a csirke?
Berry: Az íze is elég… érdekes, de mindegy, folytasd, nem nyerhet Eleanor vagy Robert. *rág*
Tamarah: *direkt a földre ejtett pár rizsszemet*
Robert: Te normális vagy? Így hogy fogunk nyerni?!
Tamarah: Nem is kell, hogy nyernünk, hátráltatni foglak, nem fogsz sérthetetlenséget nyerni, azt garantálom. *bunkón*
Robert: Mintha téged most jobban szeretnének, mármint a férfid meg az idegesítő szöszin kívül most mindenki utál. *nevet*
Tamarah: Inkább zabálj. *gyorsan elkezdi etetni*
Eleanor: Nyisd már a ki szád, persze ilyenkor azért nem olyan nagy, mi? *gúnyosan*
Daniella: Azért válogatós vagyok, a zöldséget tutira nem eszem meg. *bunkón*
Eleanor: Akkor megpróbálom, úgy, mint Felina… Si-hu-hu-hu-hu si-hu-hu-hu! *mosoly*
Daniella: Én nem vagyok egy macska vagy egy gyerek, ez nálam nem válik be…
Eleanor: Nézd! Ott van Jason a lesi fotósokkal egy annyit ehetsz, amennyit befér büfénél! *mutat*
Daniella: Mi?! Hol van? *ledöbben, Eleanor megeteti vele a zöldségeket, elájul*
Daniella a WC-n: Nem bírom a zöldségeket és… nem, nem Jason miatt néztem oda, már nem érte vagyok odáig. *mosoly*
Eleanor a WC-n: Mintha Robert téged szeretne…
Daniella a WC-n: Már megint ezzel jössz? Szóval azt akartam mondani, hogy utálom Eleanor-t és… várjunk, te mit keresel itt? *ijedten*
Eleanor a WC-n: Most esik le? *bunkón* Ha nem tűnt volna fel, össze vagyunk bilincselve, az eszed nem akkora, mint a hátsód… És én is szeretlek. *gúnyosan*
Daniella: *sunyin néz, kimegy, húzza maga után Eleanor-t a földön*
---
Daniella: Nem eszem meg és kész. *idegesen*
Eleanor: Az isten szerelmére, a hasad óriási és ennyire válogatós vagy? *idegesen*
Robert: Mikor… *Tamarah a szájába tömi az ételt* azt akartam, hogy… *ismét* nyerjünk, akkor… *ismét* nem erre gondoltam! *ismét* Te meg akarsz ölni az étellel? *idegesen*
Tamarah: Áh nem… csak egy kicsit. *ironikusan*
Any: Jaj, le vagyunk maradva, nem fogunk győzni… *szomorúan* Öhm… ne haragudj ezért. *felemeli a tálcát, az összes étel Berry szájába kerül*
Berry: *nagy nehezeden, de lenyeli* Sirály ötlet volt, sirály voltál Any! *mosoly*
Any: Tudtam, hogy egy madár vagyok annak ellenére, hogy nem tudok repülni, köszi. *csillogó szemek*
Tamarah: *furán néz Any-re*
Robert: Csak nem féltékeny vagy? *súgja* Hisz egyszer már Lindanát is megcsalta és…
Tamarah: *beletöm a szájába egy kenyeret*
Felina: Ezzel kijelentem, hogy a győztes csapat a Berry és az Any csapat, nekik jár az első pontjuk. *kacsint* Most haladjunk tovább. *elindulnak*
Eleanor: Ez a te hibád…
Daniella: Te meg mindenhez kommentet fűztél, te sem vagy jobb. *karba tett kézzel*
Eleanor: *oda megy Robert-hez* Ugye, hogy jobb voltam nála! *idegesen*
Daniella: Nem, én voltam jobb nála! *idegesen, elkezdenek verekedni*
Robert: *röhögő görcs*
Tamarah: Neked ez vicces? *idegesen* Nézd mit teszel velük, ez még Eleanor-nak is sok, Daniellát pedig teljesen tönkre fogod tenni!
Robert: Nem, először téged foglak, utána ő is megkapja a magáét. *gonosz mosoly*
Berry: Te csak ne fenyegesd a barátnőmet és hagyd békén Daniellát. *idegesen*
Robert: Mert ha nem, akkor mi lesz? Mi van már Daniellát is véded? Már vele is megcsalod Tamarah-t? *nevet*
Any: Miért, még kivel csalja meg? Ezt nem értem. *furán néz*
Felina: Oké, elég legyen a veszekedésből, itt jön a második próba. *kacsint* Minden csapat álljon egy-egy asztalhoz és emelje le a lepedőket, ahol…
Mindenki: A kiesők fából készült arcai?!
Felina: Úgy bizony, minden játékoshoz készült egy-egy arc, Harp-hoz pedig kettő. *kacsint* Igen, Mr. Whiskers-nek is ott van egy, őt utánam állítsátok fel, szerintem ő is hivatalos játékos volt, még ha a producerek szerint bezzeg nem. *szomorúan* Oké, szóval az lesz a próba, hogy kiesési sorrendben felállítanotok őket egymás fölé és egy bábut sem téveszthettek el. Aki elsőnek lesz kész, és persze tökéletes lesz, az a csapat nyeri a következő pontot. És… kezdhetitek! *sípol*
Any: Harp kétszer is bent volt? Nem is rémlik. *furán néz*
Berry: *furán néz* Oké, ez elég furcsa… na mindegy, sok mindenkire nem emlékszek annyira, hogy mikor kiesett ki, de azt tudom, Felina és Mr. Whiskers volt az első. *nevet*
Felina: Kösz, hogy erre emlékszel cowboy. *bunkón*
Robert: Ezt is tudom és ezt is… *rakosgatja őket* Jó, hogy mindent én csinálok. *mosoly*
Tamarah: Nem csoda, hogy emlékszel ezekre, hisz minden te ejtetted ki…
Robert: Ó igaz is, itt vannak a legidegesítőbb nőszemélyek is. *ránéz Susi, Brenda és Nina fabábujára* És ti… titeket utállak a legjobban. *idegesen, rá néz Doug és Hilary képére, felemeli őket, hozzá akarja vágni őket a földhöz* Mi a…? Doug arcán egy H betű vagy egy szívben, Hilary arcán pedig egy D betű van egy szívben. *idegesen*
Tamarah: Irónia… *nevet, ránéz Lindana és Anne képére* Jaj, annyira hiányoztok csajok. *szomorúan*
Eleanor: *reszket* Ezek… ezek mind olyanok, akiket utáltam, hozzá nem érek a fejükhöz, főleg… HOZZÁ NEM! *ijedten mutogat Harp bábuira*
Daniella: Akkor ne segíts, mindegy, valamennyire emlékszem rájuk… *elkezdi rakosgatni őket*
Eleanor: Nem, először Jey esett ki és utána Brenda, hadd tudjam már jobban, hisz az egyik miattam a másik miattad esett ki. *nevet, Daniella hozzá vágja Harp bábuját, elájul*
Any: Jaj, itt van Hil és Toddie arca. *elkezd sírni*
Berry: Any, kérlek, add ide őket, hogy tudjuk folytatni…
Any: Nem, többé nem eresztem el őket. *sírva átöleli őket*
Robert: Nem is kell, mivel mi nyertünk! *nevet*
Felina: *ellenőrzi* Ez tökéletes Robert, nem csodálom, hogy mindenre emlékszel te kétszínű. *bunkón* Na mindegy, tiétek a második pont, tehát már csak az Eleanor és Daniella csapat nem szerzett pontot, de még van lehetőségük nekik is, mert itt van a következő és egyben utolsó próba. *gonosz mosoly* Mindjárt visszajövök. *elmegy*
Daniella: Jól vagy Any? *aggódva*
Any: Igen, csak rossz volt emlékezni… *szomorúan* De örülök, hogy szóba állsz velem, azt hittem, hogy utálsz engem…
Berry: Tamarah és Any csak segíteni akart neked Daniella, igazat mondanak.
Daniella: Mindegy, rátok nem haragszok, de nem kell segítenetek… Tamarah-val viszont vége, tényleg közénk akart állni. *szomorúan*
Tamarah: Daniella, kérlek hallgass meg…
Robert: *ellöki Tamarah-t* Szépségem, nagyon ügyes voltál eddig, sok sikert a harmadik fordulóban. *kacsint*
Daniella: *elpirul, csúnyán néznek egymásra Eleanor-ral*
Felina: *visszajön egy kalappal a kezében* Felhasználjuk a 19. részt próbáját, tehát ismét mindhárom csapatnak egy-egy állatot kell elkapnia és elhoznia elém. Összesen három állat neve van a kalapban, ezek nem annyira vérszomjasak, szóval nem kaptok semmi segítséget, elég annyi hátrány, hogy így kell elkapnotok őket. *kacsint*
Eleanor: Majd én, én szerencsés vagyok. *büszkén, húz egy cetlit* Teknős? *furán néz*
Tamarah: *húz egyet* Kacsa.
Any: *húz egyet* Mr. Whiskers-t kell elkapnunk? *lelkesen ugrál*
Berry: Ez komoly? *furán néz*
Felina: Nem jutott eszembe más állat… erre a feladatra csak 10 percet kaptok, szóval siessetek. *sípol*
Berry: Az étkezőben lesz, siessünk. *elindulnak*
Felina: Vajon jól bánnak-e vele? Vagy nem?! *ijedten* Ezt nem hagyhatom. *utánuk szalad*
Robert: *elszalad, húzza maga után a földön Tamarah-t*
Tamarah: Te mégis mit csinálsz? Áú! *szomorúan*
Daniella: Menjünk utánuk, nem tudom, hogy kaphatnánk el egy teknőst! *vállat von, utánuk szaladnak*
Robert: Nyerni akarok, és te csak hátráltatsz, nem mondta, hogy nem mehetünk a csónakházba és emlékszem, hogy ott volt kacsáknak való étel, azzal elkaphatjuk.
Tamarah: Ha te leszel sérthetetlen, akkor is mindegy, mert Eleanor esne ki és attól, hogy ellenem fordítottad Daniellát, attól még nem szavazna rám. *idegesen*
RRobert: Mit érdekel engem Eleanor sorsa? Felőlem, kieshet az a buta elkényeztetett hercegnő, amúgy is csak hátráltat.
Tamarah: Büszke lehetsz magadra… *bunkón* Az sem érdekel, hogy mindegyik lány szívét összetöröd?
Robert: Dehogy, ez egy verseny, jobb lenne, ha te is elkezdenél végre játszani, ahelyett, hogy mindig csak az egereket itatod egy barátnőd kiesése után vagy Berry miatt, idegeskedsz, vagy romantikázol vele, ez már a top 6, ha nem vigyázol, akkor végre kiejthetlek. *gonosz mosoly* A lányok csak báboknak jók, Daniella és Eleanor is csak azok, de inkább a kezed járjon most már a szád helyett. *forgatja a szemét*
Tamarah: Úgy is le foglak buktatni előttük. *idegesen, keres*
Daniella: *ledöbben*
Eleanor: Miről beszélnek? Nem hallok semmit és a nagy fenekedtől sem látok. *bunkón, Daniella nem válaszol* Öhm… nem akarsz velem veszekedni?
Daniella: Inkább… keressük a tó partjánál a teknőst. *szomorúan, elindulnak*
Robert: Remek meg van, keressük az erdőben. *elszalad, húzza maga után Tamarah-t*
Tamarah: Ezt most igazán befejeznéd! *idegesen*
Az ebédlőben.
Any: Na, kérlek Mr. Whiskers, légy oly kedves és gyere velünk, ha akarod, elénekelek neked egy dalt cserébe. *mosoly*
Mr. Whiskers: *nemet int a fejével, mutat Séf Christinára, aki masszírozza*
Berry: De ezt később is lehet csinálni, nyerni akarunk és…
Mr. Whiskers: *morog*
Berry: Nem szóltam. *ijedten*
Felina: *bejön, oda szalad, megöleli Mr. Whiskers-t* Nem bántottak? Jól vagy? Jaj, ezekre semmit sem lehet bízni. *idegesen*
Any: Ne legyél ilyen feszült Felina, csak barátkozunk az édi cirmosoddal. *mosoly*
Felina: *ledöbben* Hogy mered ilyennek nevezni… *látja, hogy Any hozzá akar érni* Ha csak a kisujjaddal is hozzá mersz érni, akkor…
Any: *megöleli Mr. Whiskers-t* Olyan puha és selymes, nagyon ügyes vagy Felina, nagyon jó macska szerető gazdi vagy. *mosoly* Én is mindig akartam egyet, de anya allergiás rájuk, ezért nem tarthatok, pedig úgy szeretnék én is egy olyan csodás cirmost, mint te. *szomorúan, ölelgeti Mr. Whiskers-t, majdnem megfojtja*
Felina: *először dühösen néz, aztán ledöbben* Te… megérted, hogy mennyire szeretem a macskákat. *könnybe lábad a szeme* Ne aggódj, biztos te is jó macskatartó leszel, megtanítok neked mindent. *megölelik egymást*
Mr. Whiskers: *nyávog, gonoszan mutogat Any-re*
Felina: Ne aggódj, nem fog bántani. *mosoly* Akkor beszélek egy kicsit róla…
Berry: *a homlokára csap* Csajok…
Az erdőben.
Robert: *meglátja a kacsát, oda megy, leszór elé egy kis eledelt* Ez finom, edd meg. *mosoly*
Tamarah: Milyen aranyos egy kacsa. *mosoly*
Kacsa: *beleeszik egy kicsit, utána kinyújtja a nyelvét rájuk, gyorsan elszalad*
Tamarah: Milyen bunkó egy kacsa…
Robert: Őő… mikor legutóbb néztem, a kacsa úszott, nem? *vakarja a tarkóját* Mindegy, el foglak kapni. *őrülten, utána szalad*
Tamarah: Már megint húzol? *idegesen, mindig neki csapódik egy kőnek*
Tamarah a WC-n: Most már eldöntöttem, hogy én TÉNYLEG teljes szívemből gyűlölöm Robert-et. *idegesen*
Robert a WC-n: Ó, igazán? *sunyin, kimegy, megint húzza maga után Tamarah-t*
Eleanor: *meglátja a szuper lassú teknőst* Ott van! *próbál menni, de Daniella nem mozdul* Na jó, én nem tudlak elcipelni, haladjunk már, kell, azaz egy pont! *idegesen*
Daniella: De most nincs kedvem… *depressziósan*
Eleanor: Mármint lusta vagy megmozdulni a nagy hátsóddal?
Daniella: *csúnyán néz* Jaj, azt hiszem kiment a bokám. *színpadiasan elesik* Neked kell cipelned. *gonosz mosoly*
Eleanor: *ledöbben*
Vált a kép, Eleanor nagy nehezen cipeli a hátán Daniellát.
Daniella: Kéne egy ostor…
Eleanor: Azt már nem, örülj, hogy egyáltalán ilyen tempóba tudok haladni. *idegesen, a teknős lehagyja őket* Ennyire lassú azért nem vagyok! *idegesen* Gyere… gyere vissza. *liheg, elájul*
Vált a kép, a két csapat besétál az étkezőbe.
Felina: Na végre, hol voltatok? *idegesen* És hol vannak az állatok?
Robert és Tamarah: *sárosak* Túl járt az eszünkön… és ez a te hibád. *idegesen mutogatnak egymásra*
Eleanor: A kiment a bokám szövegű nagyhátsó túl nehéz volt. *bunkón*
Daniella: Mit mondasz? *idegesen*
Felina: Remek, akkor nincs nyertes? *idegesen*
Any: Felina, nézd, te is szoktad babusgatni? *mosoly, ölelgeti Mr. Whiskers-t*
Mr. Whiskers: *könyörgően néz Felinára* Máú! (Segíts!)
Felina: Egy lelkitárs. *nevet* Hát, gyakorlatilag így ti kaptátok el először az állatotokat, szóval… tiétek a 2. pont is, a sérthetetlenség és a jutalom, miszerint eltölthettek egy teljes napot egy luxus hotelban, ahol masszás vár rátok, finom ételek és italok, minden, ami szem-szájnak ingere. *kacsint* Már indulhattok is, a hátrány az, hogy ti ma nem szavazhattok a kiszavazáson, a többi négy versenyző igen és egy valaki ma haza húz. *mosoly, kiszabadít mindenkit a bilincsből*
Any: *ledöbben, leejti Mr. Whiskers-t* Mindig is erre vágytam, a körmeim sikítoznak a boldogságtól, menjünk is. *mosoly*
Berry: Örülök, hogy nyertünk. *mosoly, pacsiznak, elmennek*
Tamarah: *ledöbben*
Felina: Végre valaki, aki szereti a macskákat és megért engem. *csillogó szemek* És meg is hallgat, nem úgy, mint Lindana… *felveszi Mr. Whiskers-t* Ne aggódj, rendes lány. *mosoly*
Mr. Whiskers a WC-n: *idegesen szétkarmol egy Any-ről készült képet*
A kiszavazás előtt, a mosdóban.
Robert: Mi az Daniella, miért hívtál ide? Ennyire hiányoztam? *kacsint*
Daniella: Te csak kihasználsz engem, igaz?
Robert: Mi?! Már megint ezzel jössz? *idegesen* Ki mondta már megint ezt? Tamarah? Vagy a kis szöszi vagy a cowboy? Nem érdemes velük foglalkozni és…
Daniella: Hallottam, hogy Tamarah-nak elmondtad, hogy kihasználod Eleanor-t és nem csak őt, hanem engem is végig átvágtál, pedig én komolyan éreztem valamit irántad. *idegesen* Hogy tehetted ezt? Majdnem ellenem fordítottál mindenkit, Tamarah-val összevesztem miattam és lehet, hogy most miattad végképp megutált, örülsz magadnak, te utolsó… Biztos miattad esett ki Nina is és Lindana is miattad lett ilyen!
Robert: Hallottad? *beképzelten* Akkor nincs mit tagadni, igen, sajnálom, sosem éreztem irántad semmit, csak kellett egy szövetséges… És igen, egyébként Nina még nálad is egy hülyébb kis...
Daniella: Te *hosszú sípolás, gyomorszájon vágja Robert-et, sírva kiszalad*
Robert: *összerogy*
A tábortűznél.
Felina: Itt a kiszavazás ideje, tehát Any-re és Berry-re nem lehet szavazni és ők sem szavazhatnak senkire. *kacsint* Lássuk az eredményeket. Az első mályvacukrot az kapja, akire nem érkezett egy szavazat sem, vagyis Tamarah-ra! *oda dobja neki*
Tamarah a WC-n: Any és Berry már megint jól teljesítettek a próbán, sőt, ők nyertek, lehet igaza van Robert-nek és van valami közöttük? *aggódva* Hisz olyan jóba lettek… Mindegy, ki fogom deríteni, legszívesebben Robert-re szavaznék, ma is mit tett velem. *idegesen, ropogtatja a hátát* De Daniella tuti nem szavaz rá, szóval legyen akkor Eleanor. *ki ikszeli a képét*
Felina: Az est második mályvacukrát kapja… Robert! Sajnos. *bunkón, oda dobja neki*
Robert: *gonosz mosoly, elkapja*
Robert a WC-n: Még mindig fáj a hasam, Daniella jól elárult engem, de nem is érdekel, bár az rossz, hogy egy szövetséges megint oda… legalább ma a két bosszantó alak nem szavazhat, így nem baj, hogy nem lettem sérthetetlen. *vállat von* Eleanor velem szavaz és legszívesebben Tamarah-t küldeném a fenébe, de az ő életét most fogom csak pokollá tenni, szóval legyen Daniella, most már nincs rá szükségem. *ki ikszeli a képét*
Felina: És már csak ketten maradtak… az utolsó mályvacukor tulajdonosa…
Daniella és Eleanor: *gonoszan néznek egymásra*
Eleanor a WC-n: Szerintem ma döntetlen lesz a végkimenetel, remélem le tudom győzni Daniellát. *aggódva* Igen, rád szavazok, ennyit érsz Robert-nek, mióta vártam már ezt a pillanatot. *csillogó szemek, szétfirkálja Daniella képét*
Daniella a WC-n: Robert… *ki ikszeli a képét*
Felina: … sajnos Eleanor, szóval Daniella, téged vár a Szégyen Klotyója. *oda dobja neki a mályvacukrát* Hűha, de jó műsorvezető vagyok. *pózol*
Daniella: Mi engem szavaztatok ki? Engem?! *idegesen*
Tamarah: Mi?! *ledöbben*
Eleanor: Ez az! *ujjong*
Robert: Ez durva, azt hittem, hogy döntetlen lesz, de nem egy emberre szavaztatok, behalok. *röhögő görcs* Na mindegy, a soha viszont nem látásra, nagy hátsó. *gonoszan integet*
Daniella: Ez is a te hibád Robert, miattad vesztem össze Tamarah-val és így nem beszéltük meg. *idegesen*
Tamarah: Jaj, annyira sajnálom Daniella, azt hittem, hogy nem fogsz Robert-re szavazni… *szomorúan*
Daniella: Semmi gáz, eljött az én időm, sajnálom, hogy összevesztünk a miatt a tetű miatt. *megöleli* Légy erős, ha összefogsz Any-vel és Berry-vel, akkor kiejtheted ezt a két férget, kezdve Robert-el. *idegesen, beszáll a Szégyen Klotyójába*
Tamarah: Szia, majd találkozunk, remélem. *szomorúan integet*
Daniella: Fogunk még ne félj. *kacsint, lehúzzák*
Felina: *a mólón* És ezzel vége a napnak. Milyen szövetségek, kavarások és konfliktusok jönnek még létre a top 5 játékos között? Robert szétszakítja Berry és Tamarah párosát? Eleanor-nak lesz még ilyen mázlija? Remélem nem… és vajon Nick él-e még? Kiderül legközelebb a TOTÁL DRÁMA: BONEY ISLAND-ben! *pózol, elsétál*
Nick: *lihegve megérkezik, húzza maga mögött az ágyat a bilinccsel* Elkéstem?
|